Magyar foci

A Győri ETO is vinné Lencse Lászlót

Lencse László nagyszerű szezont zárt Kecskeméten. A lila-fehér csapatban 21 alkalommal játszott az élvonalban, ebből hússzor kezdőként lépett pályára és 15 találatot szerzett. Nem véletlen, hogy több klub is szeretné leigazolni, bár még érvényes szerződés köti a székesfehérváriakhoz. A hivatásos labdarúgók szavazásán nemrég csak a bajnok Debrecen magyar válogatottba is bekerült középpályása, Szakály Péter előzte meg a legjobb mezőnyjátékosok között.

""

„Már nem vagyok a lila-fehéreknél, jelenleg épp Győrben tartózkodom
– mondta el a 23 éves futballista. – A városban születtem, sok itt a barátom, az ismerősöm. Egyelőre most pihenek, szeretnék kikapcsolódni, feltöltődni ez után a pörgős szezon után. Talán nem nagyképűség, de életem legjobb idényét produkáltam. Bár maximalista vagyok, nem lehetek elégedetlen, igaz, ha jobban kihasználom a lehetőségeimet, még több gólt is lőhettem volna."

""

Lencse László iránt több klub érdeklődik, de még nem tudni, hol folytatja pályafutását, a hírek szerint a Videoton is újra foglalkoztatná.

„Jövő nyárig köt szerződés Székesfehérvárra, de sem onnan, sem más klubtól nem keresett meg még senki. Hallottam, hogy több csapat is érdeklődik irántam, olvastam, hogy az ETO is képben van, de konkrétumról nem tudok beszámolni. Nyilván ha lesz lehetőségem, szeretnék olyan döntést hozni, amely nekem és pályafutásomnak a legmegfelelőbb"
– tette hozzá Lencse, akinek egyébként a testvére is ontja a gólokat.